"Azért tanultál meg biciklizni, mert valaki, akiben bíztál, elengedett..."

Ezt a mondatot tegnap olvastam. Megfogott. Magamra vetítettem. Nem azért, mert Édesapám megtanított biciklizni gyerekkoromban. És igen, el is engedett, mikor már tudta, menni fog. 

„Ádám” miatt – aki nem Ádám a valóságban, de hívjuk így. Egy Évához egyébként is jobban passzol egy Ádám :) Bíztam benne, 100%-ig. Azt hittem, velünk sosem történik meg, ami másokkal. Hogy mi kitartunk egymás mellett. Jóban-rosszban, ahogy az esküvőnkön, a templomban megfogadtuk. Hogy amin végigmentünk az együtt töltött 33 év során, az elég erős kapocs ahhoz, hogy együtt öregedjünk meg. Nem így lett, Ádám elengedett...

Én pedig 50 pluszosan megtanultam „biciklizni”. Hosszú út volt, sok hegy- és völgymenettel, de talán most már menni fog, és nem esek el. Új nő lett belőlem, aki végre a főszereplője a saját életének. Aki azt érzi mostanában, hogy végre ismét szerelmes az életbe.
Tudom, hogy nagyon sokan vagyunk hasonló helyzetben. Szóval hajrá mindenki, biciklire fel!!!

Csak ülök és mesélek... :)

Az élet Ádámmal - a kezdetek

Alig hogy elkerültem a főiskolára és megkezdtem volna az elszakadást az otthonomtól és a várostól, ahol addig éltem, megjelent ő, a város egyik kedvelt és ismert sportolója. Én óvatos voltam, Ádám pedig kitartó. Olyan szeretettel és odaadással vett körbe, hogy szép lassan kiengedtem és letéve az óvatosságot, én is egyre jobban kezdtem megszeretni őt. 

Elég hamar megbeszéltük, hogy amikor majd 3 év múlva lediplomázom, összeházasodunk. Az esküvőm napján a világ egyik legboldogabb menyasszonya voltam és tudtam, hogy vele jó életem lesz. Miután összeköltöztünk és összecsiszolódtunk, megkezdtük közös kis "birodalmunk" felépítését.  Ádám abbahagyta a profi sportolást és tanulni kezdett, így lakhelyet kellett váltanunk. Pár kölcsönbútorral és egy földön lévő, hatalmas, ágyként funkcionáló szivaccsal beköltöztünk egy albérletbe egy másik városban. Életünk egyik legjobb időszakát itt éltük át, rengeteg barátunk lett-néhányan közülük azóta is a legjobbak.

4 évvel később visszaköltöztünk a kiindulópontra, ahol azóta is élünk - csak már nem együtt. A családjaink örültek, hogy ismét közelebb tudhatnak minket és mi sem bántuk. Már csak egy dolog hiányzott az életünkből: egy bébi. Tudtam, hogy ha lesz egy lányom, Hannának szeretném hívni. De ő kicsit még váratott magára...

Hanna

A Hanna név jelentése: az Úr kegyelme. Mintha éreztem volna, hogy mire megszületik, tényleg kegyelmi állapotként fogom megélni.

Pici koromtól egyetlen biztos válaszom volt a "Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?" kérdésre: ANYUKA. Az anyukaságot azonban nem adták könnyen. A házasságunk után pár évvel Ádám csoporttársai már nagyon drukkoltak és felajánlották, hogy szívesen gyűjtést szerveznek egy babakocsira, de még nem lett volna kit beletenni. Rendes, katolikus hitben nevelt nőként szorgalmasan jártam vasárnaponként templomba, ahol imáimban próbáltam nyomást gyakorolni Istenre, ugyan küldjön már nekem is egy bébit. De Istent nem lehet csak úgy presszionálni, a 10.házassági évfordulónk lett az első, amit hármasban töltöttünk.

Hanna elég rendhagyó módját választotta a születésnek: felfelé akart kijönni. Így 1 napomba telt, hogy az orvos elhigyje, tényleg szivárog a magzatvíz. Lett is kisebb ijedtség belőle meg 1 hét antibiotikum, hogy el ne fertőződjek. Plusz majdnem ott hagytam a fogam a sok vérveszteség miatt. Ádám végig mellettem volt, hősiesen elviselte, hogy többször szinte összeroppantottam a kezét szülés közben. Miután kiderült, hogy még sem szenderülök jobb létre és magamhoz tértem, együtt csodáltuk a kislányunkat.

Az én kis csodababám azóta egy felnőtt hölgy lett, aki már a saját útját járja. Igaz, néha beletesz pár kanyart, de csak hogy ne legyen túl unalmas. :-)

Sári

A Sára név jelentése: fejedelemasszony. Mi más is lehetne... :-)

7 év telt el Hanna születése óta. Nem is reménykedtünk benne, hogy lesz még egy gyerekünk. De Sári jönni akart, így újra megtörtént a csoda. 

A babavárás első 3 hónapjában minden rendben volt, aztán mikor már épp hátradőlhettünk volna, kiderült, mégsem lesz ez olyan sima. Így fél évre bezáródtam  a lakásba, nehogy valami baj legyen. 

A következő tavasszal megszületett a világ lenyugodtabb babája. Evett, aludt, gügyögött és alig sírt. Még azt is békésen viselte, hogy 6 hónapos koráig Pavlik-kengyelbe került, nehogy csípőficama legyen. 15 hónaposan indult el, kezében 2 pici tündérbabával Hanna babái közül. Na innentől jöttem rá, hogy az első 15 hónap nyugalma csak átverés volt :)

Míg a családom egyik fele (apa és nagyobbik lánya) általában békésen sétálgatott, én őrült módon cikáztam Sári után, aki nulla félelemérzettel indult neki a világnak. A cipőimet futócipőkre cseréltem és időnként akkora sprinteket levágtam, mint kamasz koromban az atlétika edzésen. A következő néhány évre "nyomkövető kéne rá" típusú gyerekké változott. Az óvó néni szerint legalább 8 fiúval ért fel a nagycsoport végére. 

Ha azt hittem, Hanna óta tudok mindent a gyereknevelésről, tévedtem. Meg kellett tanulnom, milyen egy fiús lány, aki ki akar szökni a barátokkal az oviból, hogy pizzázni menjenek, Star Wars-t és hasonlókat játszik és csak fiú barátai vannak. Így ment ez egészen a felső tagozatig, mikor végre lett néhány lány barátja is.

Bár még nem nőtt fel, hisz a kamaszkor közepén van, nagyon sok dolgon mentünk már keresztül. Ahogy kisebb korában mondta: "a kamaszkorát nekünk kell túlélni". Ennek ellenére el sem tudok képzelni nála jobb gyereket. Olyan szeretet, lojalitás, ész, akaraterő  és tartás van benne már most (persze mindezt titkosítja, ha lehet), hogy sok felnőtt is megirigyelhetné.

Már csak 3 évig "átmeneti lakó" nálam (ezek szintén az ő szavai), de addig még kimaxoljuk, amit lehet. Aztán majd szárnyat bont, hogy a nővérét követve ő is elinduljon a felnőtté válás útján. Na de addig még itt van. Hálistennek.

A kamaszkorát meg csak túléljük valahogy...